Borovany kolostor, Borovany u Českých Budějovic

Az Ágoston-rendi kolostort Petr z Lindy alapította 1455-ben. A kolostor belső udvarát késő gótikus, hálóboltozatos kerengő veszi körül. A templom északi oldalán magasodó torony 1729-es átépítése óta a városkép legfőbb jellegzetessége. A 18. században Augustin Dubenský prépost új épületet építtetett a prelatúra számára, amelyet „kastélynak” is neveznek. Miután a kolostort II. József megszüntette, 1785-ben a Schwarzenberg család megvásárolta az ingatlant, így kerülhetett a címerük a kastély bejárata fölé. A Schwarzenbergek azután 1939-ben eladták a kastélyt a városnak, amely iskolát hozott itt létre. A kastély, amely a 2010-ben befejeződött teljes körű felújítás óta nyitva áll a nagyközönség előtt, két tárlatvezetési útvonalat is kínál, valamint minden évben július második hétvégéjén itt zajlik a hagyományos borovani áfonyafesztivál is.

Érdekességek:

A kolostor kerengőjében ma lapidárium található, ahol barokk szobrokat tekinthetünk meg, köztük az eredeti České Budějovice-i Mária-oszlopot. Az első emeleten kolostormúzeum várja a látogatókat, ahol a Římovban található híres Kálvária eredeti szobrai is láthatók. 

 

Kapcsolat:

Klášter Borovany

Žižkovo nám. 1.

373 12 Borovany

+420 387 001 356

www.borovansko.cz

 

Vissza