Ferences kolostor, Szent Katalin templom, Jindřichův Hradec

A Jindřichův Hradec-i ferences kolostor és Szent Katalin templom (kostel sv. Kateřiny) 1478 és 1491 között épült. 1619-ben a cseh felkelés során a templom a kolostorral együtt leégett. Az újjáépített templom felszentelésére 1625-ben került sor Arnošt Vojtěch Harrach prágai érsek jelenlétében. A Szent Katalin templom egy gótikus egyhajós épület, a presbitérium lényegesen alacsonyabb és keskenyebb, mint a hajó. A hajó déli oldalán két kora barokk körkápolna található – a Szent Antal kápolna és a Szent Portiuncula kápolna. A templomtól északra fekszik a kolostor, melynek négy épületszárnya egy kolostorudvart ölel körül. A kolostorral szemben, az utca túloldalán álló „kis kolostort” (klášteříček), azaz az özvegyi lakóhelyként és leprakórházként szolgáló épületet egy fedett, árkádos folyosó köti össze a templommal. Átfogó rekonstrukcióját követően jelenleg a kerületi bíróság székhelye.

Érdekességek:

A Szent Portiuncula kápolna a mai napig a híres Jindřichův Hradec-i portiuncula búcsú színhelye, amelyre minden évben augusztus első vasárnapján kerül sor.

 

Kapcsolat:

Informační středisko město Jindřichův Hradec

Panská 136/I

377 01 Jindřichův Hradec

+420 384 363 546

www.infocentrum.jh.cz

 

Vissza